Visszatekintés

A portugálok és a spanyolok már a XVI. században reális ismeretekkel rendelkeztek a japánról, de ez hamarosan feledésbe merült, mert az Edo-korban hatalomra jutó Tokugawa család első intézkedése volt az idegen kultúrák beáramlása elől lezárni japán kikötőit és az addig megtérített keresztényeket, és papjaikat száműzni.

Így majd két évszázadra, az amúgy is rejtélyes japán életformát és kultúrát még inkább homály fedte az európai emberek szeme elől, melyről a fátyol, csak 1869-ben lebbent fel ismét, a császárság kezdetével (Meiji-korszak).

Ekkor főleg német orvosok közvetítésével művészeti alkotások, életmód leírások, úti beszámolok jutottak el világszerte, sőt a későbbiekben az USA erőszakos követelésére ismét megnyílnak japán kikötői az idegenek számára is.

Ettől kezdve, habár a műkincsek szigorú állami felügyelet alá kerülnek, japán művészete, kultúrája kitárulkozik a világ előtt, olyannyira, hogy az 1873-as bécsi világkiállításon, iparművészeti remekeit önállóan mutatja be a keleti művészetre kiéhezett európaiaknak.


Mitől egyedülálló?

Bár a japán művészet, a jóval korábbi kínai és koreai hagyományokra épül, ugyanazok az anyagok, formák, technikai megoldások és megmunkálási eljárások találhatók meg munkáikban, és alkotásaikban, az évszázadok során mégis önálló nemzeti művészetté fejlődött. Sok esetben a tanítókat maguk mögött hagyták. Kifinomult díszítő érzékükkel az egyszerű használati tárgyaikat is magas művészi szintre tudták emelni.

Teás edényeik ma is páratlanok. Hasonló sikert könyvelhetnek el a lakkművészetben, a selyemszövésben, a papírmunkákban, porcelánkészítésben és festésében, de éppen úgy az építészetben és a lakberendezésben, vagy a kertművészetbe.

Ki ne ismerné a bonsait, az ikebanát, a rizspapír lámpabúrát, a tatamit vagy a bambuszból készült sokféle dísz és használati eszközt, vagy a csodálatos japán kimonókat? Ugye még sorolhatnánk?

A japán iparművészet egyesíteni tudta alkotásaiban funkciót és az esztétikát. Világos tiszta formákat, jó arányokat és harmonizáló, többnyire tompa színeket használják. Tisztelik a természetes anyagokat, melyeket bámulatos precizitással építenek egymáshoz, vagy nagy türelemmel és csodálatos szakmai hozzáértéssel, kézügyességgel munkálnak meg.

Díszítésben kedvelik az aszimmetriát, de jó térelosztással a mintázatok rendkívül dekoratív hatásúak a tárgyaikon, festményeiken, fametszeteiken.

Lakberendezésükre, bútoraik kialakítására ezek az ismérvek éppen úgy jellemzők, mint kertjeik tervezésére, vagy éppen egy virágkompozíció elkészítésre. Talán mindezekért vevő évszázadok óta az európai kultúra és művészet is a japán designra. Köszönjük Japánok.

Akiknek cikkünkkel felkeltettük érdeklődését a japán iparművészettel és lakberendezéssel kapcsolatban azoknak ajánljuk, a Hopp Ferenc Kelet Ázsiai Művészeti Múzeum idevonatkozó kiállítását.